Videók

Koncertdátumok

2011.06.17. - Salgótarján

Facebook - Lájkolj!

 

Blog

2011.11.08.

Kicsit eltűntünk,
de ez afféle vihar előtti csend...

Folyik tovább a felvétel. Minden megvan már, csak énekelni kell még néhány nótát, és mehet keverésre az anyag.
Időközben viszont kiderült, hogy mivel a zenekar egyes tagjai Kínától Finnországig szét lesznek szórva a világban, a tél a munka szempontjából kissé kiesik sajna, ezért decemberben csak 2 nótát fogunk elétek tárni: az egyik a Wanderer, amit hallhattatok már ugyan, de most az új lemez hangzásával, Dávid hangjával és picit okosított ének szólamokkal élvezhettek. A másik dal pedig a Music Box, ami a legrégebbi és egyben a legújabb Miserium számde még soha nem hangzott el. Ebből a dalból februárban klipet is forgatunk, tehát február végén-március elején egy egészen komoly adagot fogtok kapni belőlünk :)

Ismét türelmeteket kérjük tehát, de ígérjük, megéri várni!
Addig is, báltermet keresünk a klipforgatáshoz. Ha valakinek eszébe jut ilyesmi, ne habozzon megosztani velünk!

2011.09.20.

Ma elkezdtük az énekek felvételét

A gitárok, dobok és basszer megvan, most hát végre elkezdődhetett az ének felvétele. Gyorsan kitapasztaltuk újonnan vett hangkártyánk tulajdonságait, aztánDávid elkezdte felénekelni az Insubordinate-et.

2011.07.10.

Halad a felvétel

Peti feldobolta már majdnem az összes nótát, mi pedig feljátszottuk az első nóta gitárjait - mindent szépen kétszer, hadd szóljon, mint a disznó. Kedden megyünk egy kis soundcheckre Leander bácsihoz, aztán, ha jók a gitár szandok, folytatjuk a munkát.
Időközben készültek rólunk szép új fotók, azoknak az utómunkáját még csináljuk, de maholnap lesznek fent képek az oldalon.

2011.06.21.

Hírek. Jó hírek.

Megvolt a döntő a salgótarjáni Éter fesztiválon. Mi egy különdíjat nyertünk, ami 50% kedvezményt biztosít a Hangszerarzenál boltba 200.000 Ft értékű vásárlásig. Ha valakinek köll, szóljon :)

Némi jelentés a fesztiválról:
Itt jobb volt a hangtechnika, mint az előző alkalommal, de valahogy mégsem működött jól a dolog. Nagy gondok voltak a basszgitár erősítővel, Szabi gitárszandjával is molyolni kellett, valamint a kontroll arányokkal is sokat elszórakoztunk. Úgy éreztük, megint nem megy elég gördülékenyen a beállás - 25 percig sikerült eltökölni vele, így mindössze 3 nótára maradt időnk: Out of Reach, All Lights Out és Nebula Helix.
Az ének tippelős volt kicsit, mert nem sok értelmes dolog jött vissza a kontrollból, de a visszajelzések szerint nem volt vele gond, jól megoldottuk Dávid nélkül is, aki sajna nem tudott lent lenni. Nagy volt az összhang most a csapatban, a színpadi mozgás is erőteljesebb volt, mint máskor. Erre meg is kaptuk valamelyik zsűritagtól, hogy nem volt természetes. Hát... nem mondtunk rá semmit.
Összességében jó kis koncert lehetett volna, ha 15 percnél többet tudunk játszani, és megszólal úgy, ahogy azzal az erősítéssel megszólalhatott volna - leszámítva az ottani gitár és basszusgitár alapot. Én nem véletlenül vittem a sajátot...
Ismét megerősödött bennünk, hogy saját hangosító embert kell vinni, akivel már össze vagyunk szokva, tudja, mit akarunk hallani, és értjük egymás szavait. Volt olyan zenekar a tehetségkutatón, aki ezt megtette, és mérföldekben volt mérhető a különbség...

A lemez munkálatokról pár szó: Petivel ma editáljuk a dobokat, valószínűleg már ma kész lesz, aztán egy rövid nyaralás után jöhet a folytatás.

Álmos
2011.05.27.

Kész az új design!

Kicsit még béta verziós az oldal, ami konkrétan annyit jelent, hogy a blog még nem blog, valamint nincs galéria. Ezeket is hamarosan orvosolni fogjuk, és akkor teljes lehet az élmény.
Kérjük szíves türelmeteket!

2011.05.17.

No, emberek.
Hétvégén belőjük a gitár hangszínt, és kezdődhet a mankó felvétel. Meg a szintik összerakása.
Nebulae Helix is on the road...
2011.04.30.

Hejj.

No, lesz lemezfelvétel! Nyáron nekikezdünk. Ezazzz...

2011.04.24.

Üdv!

Eltelt pont egy hónap előző írásunk óta... Sok a dolog. Na de sebaj.
Készülünk a következő koncertre: Salgótarján, május 13. Zagyvaróna Műv. Ház. Pontos időt még nem tudunk. Ez az Éter fesztiválos tehetségkutató elődöntője különben.

Egyre inkább úgy néz ki, hogy nyáron fel tudjunk venni a lemezt, ugyanis elhárultak egyelőre az anyagi nehézségek. Ma érkezik vissza Magyarországra az ember, aki nekünk segítségünkre lesz ebben, tehát biztosat csak holnaptól mondhatunk legkorábban... :)

2011.03.24.

Szervusz nép!

Helyzetjelentés:
Végre történt valami igazán jó a csapattal, ami nagy előrelépést jelent. Meghallgattuk tegnap Dávidot, aki már régi ismerős, de most felmerült, mint énekes. Eljátszottuk az Insubordinate-et közösen, majd egy kis jamsession, és nagyon gyorsan kiderült, hogy Dávid abszolút megfelelő a posztra!
Még meg kell tanulnia a nótákat, kicsit esetleg itt-ott után kell igazítani, és már jövünk is, hogy lezúzzhuk a hajatokat.
2011.03.22.

Üdv!

Készül már a honlap, csak össze kell rakni. Ami miatt még nincs kész: Álmos, aki ebben illetékes, rettenetesen el van havazva munkával, versennyel, mindennel. De csak türelem!

Egyébként közben elkezdtük továbbfejleszteni a dalokat, belenyúltunk a hangszerelésbe, kicsit a szövegekbe, és az énektémákba is itt-ott.
Holnap kipróbálunk egy nagyon ígéretes énekes fiatalembert, ami még tovább lendít minket

Mindeközben gőzerővel agyalunk azon, hogy hogyan tudnánk új felvételeket készíteni, felvenni a klipet, megszórni a népet új hallgatni- és néznivalóval. Az akadály gyakorlatilag szinte csak a pénz. Tehát akinek túl sok van, nyugodtan hozzánk vághat néhány gurigát... :)
Természetesen a koncertezéssel sem hagyunk fel, júliusban minden valószínűség szerint találkozhattok velünk valamelyik színpadon.

Addig is türelmeteket kérjük ismét!
2011.02.11.

Holláré!

Álmos alkotói válsága megtört...
Ez itt most épp azt jelenti, hogy elkezdett kialakulni az új webdesign a honlaphoz. Nemsokára el is készül remélhetőlet...
2011.02.11.

Hej.

Lehet, hogy csináltathatunk új fotókat...
Ugyanis rájöttünk, hogy jobb volna, ha Szabi és Álmos többet foglalkozhatnának a gitározással, és nem kéne közben annyit énekelni, csak vokálozni itt-ott. Épp ezért

Énekest keresünk!

Olyat, aki
- kreatív,
- nagy hangterjedelme van,
- nem pislog bután, ha szóba kerül, hogy milyen hangemben vagyunk és merre modulálunk,
- felszántja a színpadot,
- lelkes, és heti egyszer legalább ráér próbálni,
- esetleg szövegírási készsége is van, de ez csak plusz.

Próbaterem, cuccok, ambíciók vannak. Kész számokból lassan 2 albumra való.
Ha kipróbálnád magad, írj az info [kukac] miserium.com címre, vagy hívd Álmost: 06.20/519.15.40
2011.01.11.

Üdv!

Megkaptuk a fotókat, amint Álmos levizsgázott magyar és általános zenetörténetből, elkezdődik az új dizájn összerakása. Ez jövő hét elejét jelenti.
Átvettük az új erőlködőt, már próbáltunk is vele. Király, ütni fog, a következő koncertre már ezt visszük :) Ha elkészül hozzá addig a lábkapcsoló.
A YUKas koncert le lett mondva, sajnáljuk. De már gondolkozunk helyette egy nagy durranáson!

Látogassatok el a www.progheaven.hu -ra, nézzétek meg miről szól, milyen zenekarok csatlakoztak eddig. Nos, egy progheaven.hu bulit kéne csinálni, dolgozni fogunk rajta. Dátum és helyszín később :)
2011.01.01.

Boldog Új Évet Kívánunk mindenkinek!

Jelentkeztünk a Talentometer nevű tehetségkutatóra, kérjük, szavazzatok ránk ->
[ITT szavazz]
Valamint lehet, hogy lesz egy bulink január 28-án, vagy 29-én a YUKban. Még nem konkrét semmi, de néhány napon belül kiderül. Természetesen értesítődtök :)
2010.12.18.

Halihó.

Megjavult a fotós lyány gépe, aki készítette nekünk a fotókat, úgyhogy már retusálgat is, szóval hamar lesz sok szép képünk magunkról, amit persze majd veletek is megosztunk tán. Egyébként azokból lesz majd az új honlap ehelyett a mostani ideiglenes helyett.

Jó hír még: Álmos tegnap megegyezett egy erőlködőre, ami januárban lesz az övé. Egy Randall RH-150 előfokcsöves fejecske egy szintén randall 4*12 ládikóval. Brutál hajletépős, gyomorrezegtetős hangja van a kicsikének, majd meglássátok.
2010.12.09.

Na véééééééééégre!

Elkészült a két nóta, amit még szeptemberben kezdtünk el felvenni. Későn jöttünk rá, hogy olyan munka ez, amit csak abbahagyni lehet, de befejezni soha.
Szóval van két szép számocska, hallgassátok, töltsétek le, ajánljátok a cimborátoknak. Ja, és írjatok véleményt eggyel jobbra%!
A két nóta igazából egy promóciós anyagnak készült, de csináltunk hozzá egy kis minimálos borítót, az is benne van a pakkban, aki akarja, nyomtassa ki bátorsággal.
A klip. Igyen, úgy volt, hogy lesz klip. Az arc viszont, aki beígérte nekünk, úgy áthajintott a palánkon, mint a vöcsök, szóval klip nélkül maradtunk. Ezért ez késni fog egy kicsit. Pár hónapot. De már intézkedünk!
A honlap is meg fog újulni, készültek új képek, csak természetesen megint beütött a ménkő és a fotós hölgy gépe, amin minden kép volt, megadta magát. De már javítják, szóval hamar meglesznek.

Na, legjobbakat.
2010.11.16.

Köszönjük mindnekinek, aki ott volt a koncerten (kis késéssel...). Mi nagyon jól éreztük magunkat a színpadon, mert ott nagyon jól szóltunk, hallottunk mindent, tudtunk énekelni, mert nem süketített meg a kontroll, stb. Mint kiderült, ez is csak a két szélén volt igaz a színpadnak, Zsoltinál és Petinél nem szólt jól...

Viszont!
Tegnap este kaptunk egy újabb mixet a két nótáról, és úgy tűnik, hogy ez lesz a zsír! Ez azt jelenti, hogy most már tényleg nincs messze az a pont az idő szövetében, amikor elkészül a két szám, és elétek tárhatjuk.

Ja, és!
Készül a próbaterem, készül, a padló és a plafon már be van borítva padlófilccel, csak az oldalfalak hiányoznak, valamint a behurcolkodás, és kezdődhet a kemény munka.
Arra jutottunk, hogy itthon nincs olyan klub, ahol rendszeresen tudnánk játszani, és vonalból meg tudnának szólalni a gitárok, ezért erősítőkből fogunk dolgozni ezután. Már csak venni kell egyet Álmos bácsinak, és minden oké... Ha valakinek van egy fölös engl ivader-je, powerball-ja vagy fireball-ja, ami úgyis csak a padláson porosodik, az szóljon... :)

Egyébként meg lájkoljátok Álmost a szépségversenyen, hogy nyerjen laptopot, és vegyen az árából erősítőt:

[ Lájkolom! ]

2010.10.19.

Jó hírünk van!

Annyi változás a koncerten, hogy az első 40 jelentkezőig ingyen tudjuk adni a jegyet! A további jegyek 700 Ft-ért válthatók.

Siessetek, már csak 15 db maradt az ingyé jegyekből! Akinek kő, e-mailben, vagy facebookon jelezze!
2010.10.11.

Holá!

Miserium koncert: október 31, Dürer Kert.
Előzenekar: Insane (Hehe... illetve mi vagyunk az utózenekar :)
A koncert a Dürer Őszi Fesztivál keretein belül kerül megrendezésre: bővebb infó itt
A mi napunkon fellép még: alterDistrict, Angel's revenge, Sunset, INSANE, majd Miserium.

A hetijegy a helyszínen 1.000 Ft, de ** tőlünk vásárolva 700 FT! **
Kérjük, ha jönnél, és vennél tőlünk jegyet, Fészbúkon katt az esemény "Ott leszek" gombjára: OTT LESZEK, vagy írj e-mailt, sms-t, vagy akár fel is hívhatsz. Elérhetőségek itt

Az Insubordinate című számról klipfelvétel is készül, tehát ha szeretnél részt venni benne te is, mindenképp légy ott!
2010.10.05.

Adj'Isten!

A munkánk gyümölcse... Rajtunk múlt, nem lett kész. De a jelenlegi állás szerint úgy néz ki, jövő hétre a nóták kész is lesznek. Ma küldtük le Szolnokra a szintiket, szerdán-csütörtökön talán már tudunk hallgatni egy verziót belőlük, aztán ha az jó, akkor már kész is, ha meg még kell igazítani rajta, akkor jövő hétre meglesz. Természetesen, amint kész, lehet letölteni a honlapról, meghallgatni májszpészen. Nem tudom, említettük-é, de ezekből a nótákból klip is fog készülni, tehát lesz mivel abajogni jútúbon is.

A másik hírünk: nagyon úgy néz ki, hogy révbe értünk a próbaterem ügyben. (Aki csak most kapcsolódik: gyakorlatilag március óta folyamatosan szivolázunk próbatermekkel...) Hacsak valami természeti katasztrófa nem üt be, lesz hol próbálnunk október második felében. Egy kis falazást kell még eszközölni, valamint belső csillapítást, és mehet a menet.

Október 31-én pedig várunk mindenkit a Dürer-Kertben az Insane után. Bővebb infó: http://durerfesztival.blogspot.com/ . Még többet küldünk, amint lesz.

Addig is a legjobbakat.
2010.09.27.

Üdv belétek!

Nos, kérdezték többen is, hogy mikor lessz meg az előző hétvégi munkánk gyümolcse. A válaszunk: jövő héten kész, ha rajtunk múlik. S ha valakin múlik, azok mi vagyunk, mert Töfiék nagyon korrektül dolgoznak...

Másik:
Kisebb szünet után ismét koncert!
A Dürer Kertben fogunk a világot jelentő deszkákra lépni október 31-én. Igen, vasárnap este, menni kell másnap dolgozni. Hoppá, nem is. Másnap november 1-je, munkaszüneti nap! Szóval lehet bátran hepajkodni aznap este, nem kell félni a másnap reggeli tortúrától.
Kezdés 00:15-kor pontosan, közvetlenül az INSANE után. (Mondhatjuk, hogy az Insane lesz az előzenekarunk? :D)
Annyit érdemes még tudni a mókáról, hogy a koncertre a Dürer Őszi Fesztivál keretein belül kerül sor. A fesztivál október 30-tól november 5-ig tart, sokféle muzsikával (alter, rock, punk rock, blues), és a teljes fesztiválra nálunk elővételben a hetijegy 700 Ft! Óccsóságos. Október 1-jén írjuk ki a teljes műsort.

Jegy igényeket már most is fogadunk!
2010.09.22.

Hejhó!

Hát úgy tűnik, mostanság elhanyagoltuk kissé a honlapot... Nem mentegetőzünk, kutyák vagyunk. Viszont cserébe egy kis jó hírecske:
Meglátogattuk Töfit és Bélát a Denevér stúdióban, és ha már úgyis ott jártunk, felvettünk 2 számot :) Szóval aki kiváló minőségben szeretne hallgatni Miserium-ot, innentől megteheti, ugyanis nemsokára rendelkezésre áll majd a Wanderer és az Insubordinate című számunk. Ezek ugye az EP-n nincsenek rajta, és még nem tudtak úgy megszólalni koncerten, ahogy el vannak képzelve, tehát reméljük, kis meglepetést, de annál nagyobb örömet fognak jelenteni.
Elmaradt a stúdiónapló írása is, ugyanis reggel tíztől éjjel kettőig dolgoztunk minden nap, és akkor már csak az alvásra tudtunk gondolni. Meg persze mindenkinek ment a zene a fejében... a b-moll úgy az agyunkba rögzült, hogy soha nem felejtjük el! viszont cserébe egy kisebb összefoglalás:

Szabival csütörtök este érkeztünk meg a tett helyszínére, ahol Töfiné asszonyság engedett be minket a szállásunkra. Rövid körülnézés után úgy döntöttünk, megünnepeljük megérkezésünket néhány seritallal, de méginkább átbeszéljük a menetrendet, valamint megvárjuk Zsoltit, akit Töfiék szállítottak le kocsival (Utólag is köszönjük). Zsolt megérkezett, átbeszéltünk mindent, majd nagy reményekkel tettük el magunkat holnapra.
Az első nap a basszusgitár felvételével kezdődött. Megismertük Bélát, aki a felvételeket csinálta, és hatékony ötleteivel, hozzászólásaival segítette a munkát. A basszusgitár felvétele hamar megtörtént - egy-két olyan helyet találtunk mindössze, ahol eddig nem vettünk észre némi hanghibát, de ezeket hamar korrigáltuk. Zsolti be is fejezte a munkát.

Ezután jött a gitárszand kikeverése, amit már nagyon vártunk, ugyanis aki volt koncerten, hallhatta, hogy még egyszer sem szólt olyan frankón a gitár, ahogy szerettük volna és a jó érzés megkívánja. Mindig szenvedés volt vele, és a végén nem lettünk soha elégedettek. Nos, itt először egy Mesa Trisxis előfokkal kísérleteztünk. Itt történt valami, amitől ereinkben megfagyott a vér... Ahogy hozzáértem gitárom bridge pickupjához, elkezdett szólni a rádió! Először nem tudtuk, hogy mitől, kerestük az okát, játsszál, most fogd le, most miért nem csinálja, hopp, most megint, stb... Aztán rájöttünk, hogy akkor csinálja, ha megérintem a pickupot *. Gitárcsere... Még jó, hogy előrelátó voltam, és erősködtem, hogy mindkét gitárt le kell hozni... Szabiéval nem is volt semmi baj, innentől kezdve ezzel folytattuk a munkát. A triaxis szandja túl fröcsögős volt nekünk, ezért előkerült egy Peavey 5150. Ez sem volt teljesen ínyünkre, ezért mentünk tovább. A következő fogás egy Marshall JMP-1 volt. Na, ezzel már sikerült olyan hangzást varázsolnunk, ami abszolút ehető volt, ennél meg is maradtunk. A végfok és a láda szintén Marshall volt, ezek úgy látszik, együtt szeretnek lenni :)

A gitár felvételekkel már több macera volt, mert volt néhány dolog, amit azon frissiben tettünk hozzá a nótákhoz, és még ki kellett gyakorolni... :) De alapjába véve nem haladtunk rosszul. Sokmindent sikerült felvenni éjjel. Hozzátenném, nagyra értékeljük Töfiék nagyvonalúságát, amiért engedték, hogy tovább dolgozzunk a cuccokkal az ő jelenlétük nélkül. Ez nagyban hozzásegített a felvétel elkészítéséhez.

Másnap reggel folytattuk a munkát. Ezt-azt újra kellett játszani, mert már elment a fülünk, mire felvettük éjjel, de a nagyja hasznáható volt az anyagnak. A gitárok nagy részével elkészültünk délutánig, amikor is kezdődött az ének. Itt már a jó öreg megfázással voltak gondok. Én kezdtem az éneklést, de éreztük, hogy ez még nem az igazi, úgyhogy miután felénekeltem a részem, elhatároztuk, hogy folytassa most Szabi, az enyémet meg este még átnézzük... Szabi még a felvétel előtt pár nappal úgy volt, hogy nem tud énekelni. Hála Istennek, mire oda jutottunk, már visszajött a hangja, de kímélni kellett kissé, nehogy teljesen elmenjen, mielőtt végeznénk. Persze fogytak a kalcium tabletták... Ezzel is elszórakoztunk éjjel fél egyig. Közben megjött Peti is, és felváltva nyomták Zsolti laptopján a death rallyt... Az én énekemet újravettük, immár nagyobb elégedettséggel, és kimentünk egy sörre, beszélni egy kicsit, majd lefeküdtünk aludni.

Eljött a vasárnap. Itt ismét átnéztük, hogy mi hiányzik, mit kell újra venni, és folytattuk a munkát némi gitározással. Sikerült befejeznünk mindent, jött az ének maradéka. Miután ez is meglett, elkezdtünk agyalni, hogy a narrációt hogyan illesszük be az Insubordinate-be. Ezt a narrációt Attila, a szövegírónk csak a szám elkészülte után írta meg, tehát a meglévő nótába kellett belepasszintanunk. Ez is megvolt, jöhettek az utolsó simítások. Végighallgattuk párszor, egy-két apró részt még korrigáltunk, majd konstatáltuk, hogy vége is... Megcsináltunk mindent, semmi nem hiányzik, mindennel elégedettek vagyunk. Legalábbis annak fényében, hogy ezt a munkát nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Mindig lehet még csiszolni, hozzátenni, de elkészülni évek alatt sem fog...
Eztán Béla kiírta nekünk DVD-re a nyersanyagot, Töfi is belehallgatott, majd elbúcsúztunk.

Amit mindenképp meg szeretnénk említeni: nagyon kellemes volt olyasvalakivel dolgozni, mint Béla: nagyon jól ért ahhoz, amit csinál, nagyon jó füle is van a zenéhez, szóval gördülékenyebben haladtunk vele, mint nélküle haladtunk volna. Sok apró jó ötlettel segítette a nóták végső hangzásbeli formájának elnyerését. Megtörtént az is, hogy úgy belemelegedtünk, hogy ki sem mentünk ebédelni, ráadásul még túlórázott is velünk, hogy kész legyünk az épp aktuális feladattal. Nagyon hálásak vagyunk neki ezért a munkáért.

Köszönjük továbbá Töfinek is, hogy lehozta utánunk Zsoltit kocsival, valamint hogy felajánlotta, hogy éjjel is dolgozhatunk. Enélkül azt hiszem, nem készültünk volna el.

Valamint köszönjük Töfi kedves feleségének is, hogy megvárt minket késő este, és beengedett a szállásunkra.

Élveztük ezt a pár napot, már most élvezzük a gyümölcsét, amit hamarosan ti is élvezni fogtok reményeink szerint.
Reményeink szerint a nyáron folytathatjuk az album további számainak felvételével.

Álmos
2010.08.07.
Üdv.

Álmos és Zsolti üdvözletét küldi Horvátországból az otthon senyvedőknek.
Egyébként elérte a százat az EP-letöltések száma. Immár 110 letöltést számolunk. Gondoltuk, szólunk :)
2010.07.29.
Ahoj.

Köszönjük mindenkinek, aki szombaton ott volt a koncertünkön. A hangulat jó volt, a kis hangzásbeli problémák ellenére is. Valamint annak ellenére, hogy megint összefogott ellenünk az élet: Szabi gitáreffektje pár nappal a koncert előtt beadta a kulcsot, valamint szegénynek a hangja is elment, úgyhogy utolsó legmélyebb vésztartalékaiból hozta fel azt, amivel leénekelte a közönség haját:)

Van viszont egy komoly hírünk:
A zenekar szeptember 17-től három napra bevonul a Denevér studióba, hogy felvegyen 2 számot. Ezek a Wanderer és az Insubordinate, amiket még felvételről nem hallhattatok. Valamelyik nótából minden valószínűség szerint decemberig klip is fog készülni, szóval lesz némi előrelépés.

A következő koncertünk októberben várható, addig nyaralás, munka, próbák, felkészülés, szinopszisgyártás, hasonlók lesznek az étlapon. Időnként jelentkezünk, addig is aki miserium-ra vágyik, bátran töltögesse le a honlapról a lemezünket!
2010.07.08.
dv nktek!

Nos, lehet felkszteni magatokat egy kis hepajra, ugyanis jlius 24-n, szombaton koncerteznk a Vadvirg Rock Club-ban a Futurealm s az Aeternum trsasgban. Kapunyits 7-kor, kezds 8-kor: Aeternum kezd, utna 9-kor Futurealm, majd 10-tl mi. A beugr 600 Ft. Most nincsnek elvteles jegyek.
Gyertek ht, s rezztek magatokat jl.
2010.06.17.
Nos, ismét egy kis hír.

Miután mégsem jött össze a legutóbbi hely, elkezdtük járni a várost, hátha valahol látunk kiadó helyet. A VII. kerülettel kezdtük, az Izabella-Rákóczi-Rottenbiller-Körút négyzetben. Gondoltuk, nem mindegyik kiadó helyiség kerül fel a netre, ezért élőben nagyobb esély van, ha kicsit fárasztó is, találni alkalmas helyet. Elfáradván vettünk egy Expressz újságot, hátha ott lesz valami. Nem volt. Amit találtunk, az vagy eladó volt, vagy akkora, mint egy hangár, aminek a rezsije többe kerül havonta, mint amit egy évben erre rá tudunk szánni. Végső elkeseredésünkben már üzletek eladóit, s az utca embereit kérdeztük meg, nincs-e kiadó pincéjük, vagy nem tudnak-e ilyesmiről... Aztán az egyik arc, akinek történetesen volt pincéje, csak eladó és nagyon nagy, javasolta, hogy az önkormányzatnál érdeklődjünk.
Nosza, hajrá, hátha ott van valami. El is mentünk, onnan elirányítottak a vagyonkezelő céghez, ami csak másnap tart ügyfélfogadást. Sebaj, másnap betoppantunk, ott javasolták, hogy előbb neten nézzük meg a kínálatot. Nem értettük, ott helyben miért nem megy, de mikor hazaértünk, és szétnéztünk a honlapon, minden világos lett.
33, azaz harminchárom alkalmas méretű kiadó pincehelyiség van a VII. kerületben. Tehát amire vadászunk 3 hónapja, azt igazából egy nap meg lehetett volna találni, ha ez az elején eszünkbe jut. Ezen felbuzdulva szétnéztünk a VI. kernél is, ott "mindössze" 21 darab olyan helyiség van, ami próbateremnek alkalmas lenne.
Úgy tűnik tehát, hogy véééégre meg lesz oldva ez a problémánk. Azt ugyanis merőben elképzelhetetlennek tartjuk, hogy 54 helyiség közül legalább egy nem lesz megfelelő a számunkra. Bizakodunk tehát, és várjuk az eredményt. Holnap nyújtjuk be a megtekintési kérelmet, és jövő héten megyünk háztűznézőbe.

A koncertről még azóta sincsenek fejlemények, de napokon belül kiderül minden. Legyetek türelemmel, és edzzétek a testeteket, mert július végén keményen meg lesz mozgatva!
2010.05.28.
Eh...

No, új hírek. A deus ex machina kissé máshogy ütött ki. Gyakorlatilag röviden annyi a lényeg, hogy abból sem lesz semmi, mert az illetékes, aki intézkedne (közös képviselő) igazából egyáltalán nem érdekelt abban, hogy nekünk jó legyen. Ezt szereti is érzékeltetni velünk egyébként... Ráadásul mivel nem érdeke, nem is tesz semmit. Szóval úgy néz ki, hogy Isten útjai tényleg kifürkészhetetlenek...
Ma már ott tartottunk Szabival, hogy elkezdtük gyalogosan járni a várost, hátha találunk kiírva valahol olyat, hogy "Próbaterem kiadó a Miserium zenekarnak ingyen, felszerelve havi két láda sörrel". Nem találtunk. De egy-két kiadó pincehelyiséget igen, ezekről még beszélünk a napokban, valamint bejárjuk az alkalmas kerületeket, hátha találunk valami jófélét.

De egy jó hír: Július 24-én Miserium koncert a Vadvirág Rock Klubban! Pontos részleteket, pl hogy hánykor játszunk és kivel, még nem tudunk, de amint kiderültek ezek, írjuk ki ide.

2010.05.28.
Szevasztok.

MetalFest OpenAir: válaszra sem méltattak. Nem tudom miért csinálták ezt velünk, de még csak a jelentkezésre sem válaszoltak. Miután küldtünk nekik e-mailt, hogy most akkor mi van, arra sem válaszoltak. És nem is játszottunk rajta...

Próbaterem:
Hát, már megint a jó öreg torokmasszázs játszik két marokra. Mint ahogy ez már nálunk lenni szokott... Szóval már derűsen mosolyogva, nyugodtan figyeljük a zenekarunk folytonos megpróbáltatásait. Ami nem öl meg, az erősebbé tesz ugye.
Hogy miért e kedves bevezető? Mert ugyan legutóbb hírt adtunk arról, hogy találtunk egy másik helyet, ami ráadásul még olcsóbb is, meg jobban meg is felel a célnak, és már be is pakoltunk, és nemsokára kezdődik a móka, kiderült, hogy ez sem válik be. Miért? Mert ugyan biztosítottak minket arról, hogy bekötik az áramot (azért ez mókás, nem?), már a villanyszerelővel meg van beszélve az időpont, mégsem tették. 3 hétig húzták, majd azt mondták, hogy mégsem tudják beköttetni az áramot, mert túl drága lenne.

Szóval most itt állunk talpig a saját bal****ságunkban, és gondolkodunk. De van ebben egy poén.
Miután kibéreltük ezt a helyet, letettünk rá 35 óvadékot, elkezdtünk gondolkodni. Az épületben nincs fűtés egyáltalán, ezért nagyon ki tud hűlni a terem pláne, hogy 4 ablak van, és azok eléggé rottyon vannak már, valamint a szigetelés se túl combos. Szóval ha nekünk folyamatosan villannyal kell fűteni, az rettenetesen drága lesz... És mikor már mentünk volna kipróbálni, mert úgy volt, hogy aznap már lesz áram, közölték, hogy nem lesz, viszont még aznap csörög a telefon egy jó hírrel.

Deus ex machina.? Ha jobban megnézzük, végig ott volt a szívás mögött a Gondviselés, ugyanis az elsőről kiderült, hogy úgy penészedik, mint az állat. (mikor kicuccoltunk, vettük észre, hogy a cigicsikkek(!!!), amiket otthagytunk, kiburjánzottak.) A másodiknál a fűtés nem stimmelt volna. Itt viszont egyelőre úgy néz ki, minden rendben. Persze nem iszunk előre a medve bőrére, még minden megtörténhet, de a remény él. Addig is orate, fratres.
2010.05.09.
Üdv, népség.

Kibéreltük a helyet, elhurcoltuk a másik helyről a szajrét, felhurcoltuk az új helyre. Ja, mert hogy emeleti helyiség. De jóféle, még ablak is van rajta :) Innentől kezdve már csak egy kis munka van vele (ezt a részét már durván unjuk...), és mehet a banzáj.

Viszont még mindig nem szóltak a metalfestről, hogy játszunk-e vagy sem, szóval részünkről úgy néz ki, necces a dolog...
2010.05.05.
Na, végre egy jó hír.

Találtunk egy helyiséget a Rottenbiller utcában, ami alkalmas próbateremnek. Pénteken írunk szerződést, ha minden rendben van a papírokkal, és hétvégétől már mehet a móka.
Időközben Szabinak megvolt a diplomahangversenye, ami jól sikerült, ötös lett, és most már egy "nagy teherrel" kevesebb nyomja a vállát, szóval ha a próbatermet is okkupáltuk, elkezdődik egy zeneszerzős időszak, amikor is új számok garmadáját kívánjuk megírni.
A MetalFest Open Air Hungary-s fellépésről még mindig nincs hír...
2010.04.17.
Üdv, emberek.

Nos, hírekkel szolgálhatunk.
Az egyik egy nagyon rossz hír. Kibéreltünk volna egy pincehelyiséget egy olyan helyen, hogy el sem mertük hinni: a Nagymező és Zichy utca sarkán. Lezsíroztuk a bérlővel, aki albérletbe adta volna, ő kért engedélyt a közös képviselőtől, úgy nézett ki, minden ok. Csináltunk egy hangpróbát: levittük a végfokot, a két hangfalat, beraktunk némi Evergrey-t, és csutkáig tekertük a hangerőt, majd kimentünk megnézni, mennyi hallatszik ki. Semmi nem szűrődött ki a 80 centi vastag falakon. Elkezdtük az építési munkákat: felhúztunk egy fa-fém válaszfalat, elkezdtük párnafákkal telerakni a falakat, hogy aztán padlószőnyeg kerülhessen rá. Már majdnem kész voltunk a munkával, amikor találkoztunk egy kellemetlenkedő lakóval, aki később a közös gyűlésen felhergelte a lakókat, akik egyhangúan elutasították, hogy mi ezt itt megtehessük. Azt hittük, törvényesen nem tehetik meg, de kiderült, hogy van egy paragrafus a társasházi törvényben, ami olyan rosszul van megfogalmazva, hogy majdhogynem korlátlan jogkörrel ruházza fel a lakóközösséget (2003. évi CXXXIII. törvény 18.§). Szóval most nagyon úgy néz ki, hogy buktuk a rengeteg munkát, időt, és még pénzt is.
De a jó hír: Úgy néz ki, máris találtunk másik helyet, szépet s jót. Valamint úgy néz ki, játszunk a HammerWorld / MetalFest tehetségkutatón. Legalábbis egyelőre reméljük...
2010.03.15.
Köszönjük mindenkinek, aki ott volt a tegnapi koncerten!

Nagyon sok pozitív visszajelzés jött, többek szerint ez volt az eddigi legjobban sikerült koncertünk. A hangulat jó volt, elég sokan voltak. Hogy megszólalhasson minden EP nóta úgy, ahogy a lemezen szerepel, megkértük kedves cimboránkat, Takács Gergőt, hogy játssza el a szinti szólamokat, és igen derekasan helytállt. Pláne, hogy mindössze 2 próba volt arra, hogy össze tudjuk hozni...

Szóval jó volt a buli, csak megint nem voltunk elégedettek a hangosítással. Fene a magas igényeinket...
Hiába kértük a hangtechnikust, hogy a kontrollba még ezt, meg azt, ez sok, ez kevés, nem reagált, vagy ha igen, akkor azt is rosszul... Nagyon hangos is volt az egész, emiatt sokszor csak látszott, hogy csinálunk valamit a gitáron, meg valamit énekelünk is, de kifele csak egy nagy kitartott ZSÉ hang szólt...

NODE! a zenekar most egy kissebbecske szünetet fog tartani a koncertezésben, egészen addig, amíg valóban profin ki nem tud állni a zínpadra. Mit értünk ezalatt? Újragondoljuk a hangszereléseket, a hangszíneket - mert valamennyire rajtunk is múlik, hogy kása a hangzás -, valamint sürgősen kereseünk magunk mellé egy hangtechnikust, aki megtanulja a nótákat, és zsírul tud minket hangosítani majd. Ezen kívül megírjuk a szinti samplereket, és betanulunk mindent szintivel, takkra. Beprogramozunk mindent, amit csak lehet, hogy a hibák lehetőségét minimalizáljuk. Persze, ha lefagy a windóz, akkor gond van, de hát bízzunk...
Szóval magunkba szállunk egy kicsit és megcombosodva, újjászületve jövünk elő 1-2-3 hónap múlva.
Addig is lehet tőlünk rendelni a lemezből!

Ahoj poplacsek!
2010.03.02.
Mókás hírünk van.

Biztos van, aki emlékszik egy tehetségkutatóra, ami mostanság volt a Crazy Mamában, és mi nem jutottunk tovább. Hát de. Továbbjutottunk. :) Március 11-én kellene játszanunk ugyancsak a Crazy Mamában, csakhát ugye, mi épp a 14-i koncertünkre készülődünk izomból, már le is foglaltunk 11-ére egy próbát, szóval offos a dolog. Sajna nem megyünk.
Egyébként meg érdekesnek találjuk egy csöppet, hogy a dátumról egy héttel és két nappal előtte szólnak. Nem csodálkoznék, ha nem mi lennénk az egyetlenek, akik nem érnek rá...

De mindez titeket ne zavarjon, készüljetek ti is a nagy EP-bemutató koncertre, gyúrjatok nyakra és torokra sokat! Ja, és siessetek, mert fogynak a jegyek (és az EP-k...)!
2010.02.07.
Kedves Miseriumisták!

Ki van tűzve a következő koncertünk dátuma is: március 14, Dürer-kert. Gyertek sokan, bulizzatok, már csak azért is, mert ugyan ez egy vasárnap, de másnap 15-e miatt nincs se meló, se suli, szóval nyugodt lélekkel lehet pernahajderkodni.

Mint azt már előző hírünkben is írtuk, nagyszabású EP-osztás lesz ezen a koncerten! Aki vesz tőlünk elővételes jegyet, és megtisztel minket jelenlétével, nem csak olcsóbban jöhet a bulira, de megajándékozzuk egy Miserium EP-vel ingyé és bérmentve (a készlet erejéig...)! Illetve aki nagyon akar, meghívhat minket sörre cserébe :)
A koncertre a helyszínen 700 Ft lesz a beugró, elővételben pedig 500 Ft! Elővételes jegyekért írjatok ímélt vagy hívjatok, vagy írjatok sms-t! Elérhetőségek itt!

Koncertről a részletes infók itt találhatók!
2010.01.24.
No, megvolt a tehetségkutató.

Jól játszottunk, jól éreztük magunkat a színpadon, a többi zenekar is pozitív visszajelzést adott, a közönség is jól érezte magát. De nem jutottunk tovább.
Vagy mondjuk inkább úgy, hogy valami esélyünk még van vigaszágon bejutni a következő körbe.

Mindenesetre vannak észrevételeink. A szakmai zsűri olyan zenekarok tagjaiból áll, mint P.Box, Cool Head Clan, Hard, Zöld a Bíbor Band, illetve még a rocközön.com és rockerek.hu portálok, valamint a Crazy Mama klub képviselői. Illetve ezek variációi.
Mint látható, alapvetően hard rock - ős metál arcok ültek a zsűriben (ami a szakmai részét illeti legalábbis), és nekünk igen erősen az volt a benyomásunk, hogy ezt is várták el a zenészektől - ezt egyébként a rockerek.hu-n lévő cikk is alátámasztja. Hagyományos dolgokat vártak el, ami mondjuk ütközött az egyik zsűritag felszólalásával, aki azt bizonygatta, mennyi szép szakma van még a világon, csak a legjobb zenészek maradnak talpon, aki nem elég jó, vagy nem tud újat mutatni, az gondolkodjon el ezen. (...)

Kiemelték a tiszta ének szinte teljes hiányát: "...A több mint 30 zenekar közül, talán ha összesen három olyan frontember volt, aki énekelt. Aki mert és tudott is énekelni. Aki csak próbálkozott, az nem számít bele. :) ...". Hát, minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy mi igenis tudunk és szokunk tisztán énekelni (aki nem hiszi, hallgassa meg a demót, vagy járjon koncertre!), a koncerten is a három legdallamosabb nótát játszottuk el, ahol ráadásul mindkettőnk hangját megmutathattuk: Szabié a The Wanderer-ben, az enyém az Out Of Reach-ben kap kiemelt szerepet, és a Cobalt Clouds Approaching-et szinte végig ketten énekeljük. Szóval a tiszta éneklésről ennyit.

Az egyik zsűritag, akivel beszéltünk, hibának azt tudta felróni, amiben egyébként egyet is értettünk, hogy túlságosan dzsüdzsü a két gitárnak a hangszíne, nagyon mélyre van hangolva, ezért nem hallatszik sokszor, hogy miket is játszunk, holott látja a kezünkön, hogy van játszanivaló gazdagon.
Valóban, ez gyermekbetegségünk, rádöbbentünk a problémára, és dolgozunk is rajta. Szóval reméljük, a Március 14-ei Dürer-kert Kistermében tartott koncertünkön !!! már tökéletes hangzással állhatunk ki elétek. De aki nem hall meg valamit aznap este, az se keseredjen el túlságosan, ugyanis ha könnyes szemmel odajön, és panaszkodik, megvigasztaljuk egy vadonatúj Miserium EP-vel!

Szóval így készüljön mindenki! A buliról még részletesen írunk.

Legyetek jók! Álmos - Miserium
2010.01.12. --- *** KONCERT CSÜTÖRTÖKÖN! ***
Boldog Új Évet Kívánunk!

Volt egy kis keszekuszaság egy januári koncertünkkel kapcsolatban, most már tudunk mindent:

január 21-én fogunk játszani a Crazy Mama klubban a Bandák Csatája tehetségkutató keretein belül.
A sorsolás hatkor lesz, akkor derül el, hogy hánykor lépünk színpadra. Gyertek, és szurkoljatok, és igyatok és ugráljatok! :)

Még több infó a Koncertdátumok menüpontban!
2009.12.16.
Hejhó!

Köszönjük kedves közönségünknek a WhiteFüles koncerten való megjelenést!

Nos, kevesen voltak a koncerten, de akik ott voltak, azok megtettek mindent a hangulat fokozása érdekében.
Fénykép kivételesen készült a koncertről, mert ugyan voltunk olyan balbrékok, hogy nem szerveztünk magunknak fotóst, a hely egyik fotósa kattintgatott néhányat. Az eredmény: 7 azaz hetes darab fotó. Kemény, mi? Ráadásul nem is jók. Azért majd feltesszük, csak hogy legyen.
Viszont ott volt egy hölgy, aki Szerbiában szervez koncerteket, leginkább magyarok lakta városokban, és neki nagyon megtetszett a csapat. Már a koncert alatt szólt a górénak, hogy van itt egy banda, akiket ő nagyon szívesen látna kint, több klubban, fesztiválokon. A kapcsolatfelvétel tehát megtörtént, most már csak szervezni kell egy kicsit.
Az EP is haladgat, amennyire a vizsgáktól meg a minden egyebektől telik... Az Out Of Reach -et már oda is adtuk keverni egyik kedves hangmérnök cimboránknak (az előző Miserium felállás énekesének), aki azt ígérte, megturbózza egy kicsit.

Egy fontos dolog: próbatermet keresünk, közösen Zsolt másik bandájával, a méltán elismert SZ4P punkrockemoalter zenekarral. Megbízható fickók vagyunk, van minden saját cuccunk. Aki esetleg tud olcsón kiadó próbateremnek megfelelő méretű helyiséget, vagy konkrétan próbatermet (20-25 m2), az legyen oly drága, és azonnal küldje a postagalambot! Nem leszünk hálátlanok, ami az aznapi söradagot illeti :)



Kering rólunk egy infó, hogy deceber 28-án játszunk a Kék Yukban. Nem tudom, ez honnan indult el (mert ugyan szó volt róla, de nem foglaltuk le a helyet), de nem igaz. Sajnos.

Nos, hát röviden és tömören ennyi történik most a zenekarral. Ha karácsonyig nem írnánk a honlapon, vagy ti nem néznétek, akkor Bulldog Karácsonyi Ünnepeket kíván a Miserium!

Ha elsőnek, első kézből szeretnél értesülni az EP elkészültéről, vagy bármilyen más, a Miseriummal kapcsolatos dologról, iratkozz fel a hírlevélre!
2009.12.03.
Üdv!

Köszönjük mindenkinek, aki eljött a koncertre!

Ma énekeljük fel az utolsó számot, és innentől már csak kis csiszolások-simítások vannak hátra ahhoz, hogy hallgathassátok az Ep-t.
Mondjuk tudni kell a "kis" simításokról, hogy azért még kemény munka vár ránk, ha az utómunkálatokat is mi akarjuk végezni, ami pedig kellő mennyiségű lovetta hiányában szinte biztos, hogy így lesz...
Na de mi nem félünk semmitől, csináljuk tovább, és gyorsan értesítünk mindenkit, ha kész.

Ha elsőnek, első kézből szeretnél értesülni az EP elkészültéről, vagy bármilyen más, a Miseriummal kapcsolatos dologról, iratkozz fel a hírlevélre!
2009.11.19.
Hejj, népség!

November 30. WhiteFül LiveMusicPub (Vásárhelyi Pál kolesz). Everwood, Miserium. Ingyen. Este fél 9. Gyertek. :) bővebben: koncertdátumok menüpont

Egyébként pedig: Haladunk a felvétellel, 1 nóta már teljesen kész, csak a keverés hiányzik. Nektek persze nem muatatjuk meg. Még. Haha.

Más: Amint webmesterünknek lesz egy kevéske ideje (vagy méltóztatik megemelni a sejhajt és nekilátni), beindítjuk a blogot. Már megvan a rendszer, csak rá kell húzni a dizájnt. Szóval nemsokára megtudhatjátok, mennyire gyökerek is vagyunk mi...

NA, mostígy ennyi. Tessék jönni a koncertre!
2009.11.02.
Üdv, emberek!

Híreink vannak: Szépen haladunk a felvételekkel, Zsolti feljátszotta a basszust.
Azt azért nem mondjuk, hogy egyszerű volt... Egy teljes napot feleslegesen dolgoztunk végig...

De most már csak egy-két gitár riff hiányzik Álmos részéről (Aki eddig az összes felvételt csinálta, de a saját részét még nem tudta felvenni...), valamint az énekek.
Jövő hétnél előbb az ének felvételek nem fognak elkezdődni, ugyanis Álmos és Szabi dögrováson vannak, olyan a hangjuk, mint egy tüdőbajos kiscsirkének. De jövő hétre ez elmúlik a sok tea, C-vitamin, inhalálás, whisky következtében. Reméljük... :)

A blogunk is készülget szépen, úgyhogy nemsokára a neten is szorosabb kontaktusba kerülhetünk :)

Mégegy dolog:

GYERTEK NOVEMBER 30-ÁN A WHITE FÜL ROCK CLUB-BA! EVERWOOD ÉS MISERIUM KONCERT LESZ! RÁADÁSUL

INGYENES!

bővebb infók a koncertdátumok menüpontban...
2009.10.17.

Köszönjük

Mindenkinek, aki eljött, hogy ott volt és hozzájárult a koncert hangulatához! Mi nagyon jól éreztük magunkat, és reméljük, hogy ti is!
Reméljük, legközelebb is megtiszteltek minket jelenlétetekkel (Nov. 30)!

Kérjük, ha valaki készített fotókat a koncerten, az lépjen kapcsolatba velünk! Köszi...
2009.10.17.
NODE!

Még mindig lehet venni tőlünk jegyet a mai koncertre! A feladat csak annyi, hogy felhívjatok a kapcsolat menüpontban található számok egyikén, és a helyszínen átvehetitek a jegyet, ha 9-ig odaértek! Aztán már csak helyszíni jegy, ezresért...
Gyertek mulatni!
2009.10.03.
Hejhó.

Nos, mint látjátok, megújult a honlap. Ennek az oka, hogy haladunk az EP felvételével, megvan már a borítóterv is, aztán gondoltuk, kicsit hozzáigazítjuk az oldal dizájnját.
A másik ok, hogy egy-két funkciót hozzá kellett rakni a honlaphoz. Ilyen pl a Hírlevélküldő rendszer is, amire iratkozzatok fel, ha szeretnétek frissiben értesülni a zenekart érintő dolgokról, koncertdátumokról, ilyesmikről.

Nézzétek a koncertdátumok menüpontot, két új dátum van benne!
2009.09.19.
Szervusztok!

Köszönjük mindenkinek, aki ott volt a mai koncerten. Reméljük, tetszett. Sajnáljuk, hogy csak ennyit játszhattunk, de hát ismét beleszólt a technika ördöge, ugye. De már kezdjük megszokni. Legalább itt sokkal jobban szóltunk, mint a rocktogonban. Állítólag...
Tettünk lépéseket annak érdekében, hogy egy komolyabb műsorral állhassunk elő október 17-én, tehát megéri eljönni oda is. Már csak azért, mert szeretnénk hagyományt csinálni abból, hogy koncertjeinken 2 db jegyet lehet nyerni a következő koncertünkre.

Mégegy dolog: Aki csinált képeket a koncerten, kérjük, adja át nekünk valahogy! Köszönjük!
2009.09.06.
Nos, a 18-i koncert:

Vörös YUK, 22:00-kor kezdés, elővételes jegy: 500 HUF
Egyéb infó a MANIFESZTÁCIÓ menüpontban!
2009.09.01.
Jó hírünk van! Érdemes eljönni a Miserium koncertre immár nem csak a zenéért, meg a fejünkért (hehe), hanem azért is, mert
koncert közben ki fogunk sorsolni 2 belépőt az október 17-i koncertre, amely egyébként szintén a Vörös Yukban lesz!

Amint megtudunk infót a szeptember 18-ról, már írjuk is ki ide.
2009.08.29.
Kedves látogatók!

Köszönjük mindenkinek, aki ott volt a tegnapi koncerten, reméljük, jól éreztétek magatokat!

Hírünk a következő: Szeptember 18-án láthattok minket legközelebb, a Vörös Yukban.

Konkrétumokat nemsokára írunk, még nincs 100%-ra lezsírozva a többi zenekar, valamint, hogy hánykor kezdünk. De kedvezményes jegyekre már most lehet jelezni az igényt!
2009.08.14.
Üdv, feleim!

Ne feledkezzetek meg a koncertről! Augusztus 28, Rocktogon. Bővebb infók a manifesztáció menüpontban.

Megkezdődött a dobok felvétele, sőt, már készen is vagyunk a felvétellel, most az editáláson a sor.
De jó hírem van!
Azok, akik azt hitték, hogy a világ alaptörvényei megingathatók, tévednek. Közlöm, hogy az egyik alap törvény biztos állandó: a szívatás sosem múlik el. 2 napot szívtunk a dob felvételnél teljesen feleslegesen a technika ördögének jelentős közreműködése miatt...
Végre sikerült, tehát most már csak az editálás vár ránk, ami szintén rettentő meló, aki csinált már ilyet, az tudja... De nem adjuk fel, és szeptemberben már nagyon reméljük, hogy kész lesz. Mi mindent megteszünk.
2009.07.19.
Koncert augusztusban! Klikk a manifesztáció menüpontra!
Elkezdődtek az EP-nk felvételének munkálatai. A szívatástudat nem múlt el, máris problémákba ütköztünk, de ígérjük, még idén kész lesz az EP, ami 4 számot fog tartalmazni.

Addig hallgassátok a demónkat a Lemez infók menüpontban!
2009.07.11.
Megvolt a koncert!

Köszönjük mindenkinek, aki eljött, reméljük mindenki jól érezte magát.
Mi is majdnem jól éreztük magunkat, csak kár, hogy a hangosítás kifogott rajtunk... Ígérjük, következő alkalommal nem hagyjuk magunkat siettetni, és jobban állunk be!

Élményeket, észrevételeket írjatok a panaszkönyvbe bátran! Az oldal alján találjátok.
2009.06.22.

Július 10, Rocktogon, Progresszív Péntek : Miserium koncert!!!


A program így alakul:
20:00 - Jesterday
21:00 - Sinathrop
22:00 - Miserium

Gyertek, és hozzatok magatokkal még egy (csapat) embert!
Debütáló koncertünk lesz ez, tehát nem mindennapi bulit fogunk csapni!
Ne hagyjátok ki!

A belépő ára 400 Ft elővételben, helyszínen pedig 800 Ft.
Aki jönne, az hívjon minket (Álmos: +36.20/519.15.40), vagy írjon e-mailt, mert tőlünk lehet kedvezményesen jegyet venni!
2009.06.04.
No hát. Kezd körvonalazódgatni a koncert időpontja. Meg tán a helyszíne is. Az időpontról nyilatkozunk egyelőre: naggyon úgy néz ki, hogy vagy a július hatodikai héten lesz, vagy pedig a huszadikai héten. Vagy pedig augusztusban... De mi azon leszünk, hogy júliusban legyen egy koncert mindenképp.

Lehet írni a panaszkönyvbe ötleteket, hogy mikor szeretnétek, akár azt is, hogy hol, sőt még olyan kívánságokat is meghallgatunk, hogy kivel szeretnétek minket együtt látni/hallani.
( Pain of Salvation-t ne kérjétek, mert épp nem érnek rá. Már próbáltuk:D )
2009.05.24.
Lányok fiúk! Álmos és Szabi befejezték az énektémák egyeztetését. Most már csak 3 szám maradt, ami igényel némi munkát még! Most azon vagyunk, hogy összeszedjük a lemezre való pénzt! Ha minden jól megy, akkor a nyáron megpróbáljuk jó minőségben felvenni a debüt a lemezünket. Kérlek imádkozzatok értünk megint!!!!!!!!!!!
2009.05.17.
Hölgyeim és Uraim! Lányok, fiúk! A legutóbbi próbánkon összeállítottuk a koncert programunkat. Tehát ezen a nyáron már elkezdünk mozgolódni, illetve ez idő alatt felvesszük az EP-t (is)...
A vizsgaidőszak meg nagy úr, most sok dolgunk van emiatt, de ezek után jöhetnek a koncertek ezerrel!!

Találkozzunk a klubokban!!!!!
2009.05.08.
Látjuk a fényt az alagút végén...

A legutóbbi próbán összeállt az első koncertműsorunk. Néhány énektéma még hiányzik, de azokat gyorsan megírjuk, s úgy érzem, júniusban már akár adhatunk is egy koncertet, ha minden összejön.

Ha tudsz valami zsír helyet Budapesten, ahova befér az ilyen zene, és szívesen jönnél oda koncertre, írd meg a panaszkönyvbe :)
2009.05.06.
Kikerült a Szif-On magazinra egy interjú, amit Álmossal és Szabival készített a magazin munkatársa, Bodnár V Róbert.

Elolvasható itt:
www.szif-on.hu/miserium-interju.html
2009.05.05.
És igen, és igen...

Elkészült a honlap magyar verziója is. Lefordíttuk :)
Szóval most már nincs kifogás, végig kell olvasgatni mindent.
Tessék írni véleményt a "Panszkönyv" -be!

Jó szórakozást!
2009.04.27.
Emberek!

Elkészült az első demó nótánk! Letölthető a Lemez Infók menüpontból.

Más:
Szavazzatok ránk a Rá-Barock fesztivál honlapján, hogy részt vehessünk rajta!
http://ra-barock.hu/index.php?oldal=zenekarok&zid=55

Köszi
2009.04.23.
Heeeeey! Befejeztük a felvételeket!

Néhány nap múlva már ti is meghallgathatjátok az eredményt!

Köszönjük imáitok :)
2009.04.20.
A felvétel sikeres volt (és naggyon gyors... Petinek csak másfél óra jutott) !

Egy kis torokmélységmérés után azért beindult a rendszer, most nem fogott ki a technika rajtunk... annyira...

Kedden folytatjuk...
2009.04.19.
E szép napon állunk neki felvenni a dobot első demónkhoz, remélhetőleg...

Tervben van, hogy kedden az énekeket is megcsináljuk.

Imádkozzatok érettünk...
2009.04.14.
Új lehetőségek nyíltak... most már találhatsz mindenféle infót a zenekar tagjairól. Meg egyebekről.

És ezen a napon leszünk a www.szif-on.hu interjú alanyai, szóval nagyon izgatottak vagyunk.. ám ne feledjétek:

Lépésről lépésre Mi irányítunk minden szívet, minden lelket... és nem lesztek többé azok akik eddig voltatok :)